• Termékkategóriák
09 Sze

Zoknimese (jelige: HannaPanna, 12 éves)

Egyszer, régen, amikor még a gyerekek bábelőadást néztek tévé és telefon helyett, amikor még izgatottan várták az üdvözlő levelet Karácsonykor, amikor még a lányok piros tojást festettek Húsvétkor, amikor… hát, amikor még a zoknik tudtak beszélni, na, ekkor történt mindez.

Egy nyüzsgő nagyvárosban, egy kis utcában, tele nagy házakkal, az egyik ház tetején, a legfelső ablakán belül, élt egy kislány. Sok-sok zoknija volt: sárga, kék, zöld, rózsaszín, fekete, fehér, lila, kockás, csíkos, pöttyös, egyszínű, cikkcakkos, szívecskés, bokazokni, térdzokni, egyszerű zokni, tappancsos zokni, csillogós zokni, vagy hát… lyukas zokni. Merthogy ilyen is volt. Egy se nem éjfekete, se nem hófehér, se nem csinos se nem szép: a lyuktól már alig látszott a zokni! Senki nem tudta, hova lett a párja, és milyen is volt valójában. Mosásba nemigen került, így elég koszos is volt.

A kislánynál, ha egy zokni elveszítette párját, onnantól csúnya egy sors vár rá! Nem hordják többet, nem mossák ki többet, és nincs is helye a zoknis fiókban! Így hát szegény Fél-pár zokni! Nem elég, hogy kidobták a fiókból, nem hordják, nem mossák, még a többi zokni gúnyolódását is el kell viselnie!

Mindenki csak csúfolja őt. A rózsaszín zokni lányok nagyon szépek, különösen a bokazoknik, és azt vetik a szemére, hogy milyen csúnya! A lila zoknik, hogy nincs jó vágása! A kékek, hogy szörnyű a színe! A zöldek, hogy milyen büdös! A fehérek, hogy milyen koszos! A feketék, hogy nincs rajta különlegesség! A sárgák, meg hogy tele van szösszel! Mindenki más-más óriási hibát látott benne, de jót? Azt senki.

Szegény lyukas zoknit, régen tisztességesen Pálnak hívták, de ma már csak Fél-pár Pál, vagy akinek ez túl hosszú, gúnyból csak annyit vakkantott: Fél-Pál! Hát, nem valami kedvesek ezek a zoknik, az biztos!

Fél-pár Pál, de mi hívjuk Pálnak, hiszen mi kedvesek vagyunk, elhatározta, elindul virággá. Ki is jelentette a zokniknak, akik elképedve néztek rá.

– Te? Világgá? Hiszen olyan csúnya vagy, hogy mindenki elfutna előled! – így a rózsaszín.

– Olyan szörnyű a színed, hogy megvakítanád vele a világot! – jelentette ki a kék.

– És a bűzöddel a patkányokat is elriasztanád! – kiáltotta a zöld.

– És húznád magad után a koszcsíkot!

– Meg a szöszöket!

– Meg a bűzfelhőt!

– Jól van elég lesz. Megértettem, ne menjek világgá, mert. Jó, oké. De itthon sem tűrtök magatok mellett, mert. Akkor most mit csináljak? Ez se jó, az se jó? Hát, akkor?

És ezen elgondolkodtak a zoknik… a sárga, kék, zöld, rózsaszín, fekete, fehér, lila, kockás, csíkos, pöttyös, egyszínű, cikkcakkos, szívecskés, bokazokni, térdzokni, egyszerű zokni, tappancsos zokni, csillogós zokni. Minden zokni. Majd a vezér-zokni, aki rózsaszín, kockás-pöttyös, csillogós jóvágású bokazokni, megszólalt:

– Na, jó, a lehetőségekhez mérten, ha azt vesszük…

És ekkor nyílt az ajtó. A zokniknál szabály, az emberek, még a saját gazdájuk sem, tudhat róla, hogy tudnak beszélni, és hát… ők is élnek. Így amikor nyílt az ajtó, a zoknik ugrottak volna a fiókba, de már késő volt. Ott ahol voltak „szoborrá váltak”. És a szobába belépett a kislány nagymamája.

– Laura! – merthogy így hívták a kislányt. – Laura drágám, képzeld, nyitni szeretnék egy bábszínházat! El is mondtam sok kis gyereknek, és annyira várják már! Csak tudod, nincs bábom. Szegény gyerekek annyira csalódottak lesznek! Olyan szomorú vagyok emiatt. Nincs esetleg bábod, amit kölcsönadhatnál?

– Nincs. – Laura nem a jó modoráról volt híres, és nem szeretett csevegni a nagymamájával.

– Esetleg egy zokni? Nekem az is jó lenne! Mondjuk ez, esetleg? – és felemelt a zokni kupacból egy kék csillogós térdzoknit.

– NEM! Az a kedvenc zoknim! – kiáltott rá nagyijára Laura.

– És ez? – most egy sárga csíkos bokazoknit emelt föl.

– NEM! Az is a kedvencem!

– És ez?

– AZ IS!

– Jó, akkor melyik az a zokni, amelyik nem a kedvenced?

– EZ! – kiáltott Laura, és odadobta nagyijának a kókadt, lukas, büdös, koszos, szöszös, rossz fazonú, csúnya, ütött-kopott Pált.

– Jaj, Laura, ez tökéletes, köszönöm! Megvarrom, kimosom, kivasalom, és készítek belőle egy bábot! Jaj, köszönöm!

Nagymama pedig elvitte Pált magához. Mire odaértek, szinte beesteledett. Nagymama feltett egy mosást, benne Pállal. A mosópor pedig olyan bódító illatú volt, hogy a zokni rögtön elaludt. Nagyi kiteregette aztán a ruhákat, majd elment aludni.

Pál felébredt, és nem azt hallotta, hogy fúj, de csúnya, koszos, büdös, rossz vágású zokni vagy, hanem ezeket:

– De szép színed van!

– Hű, de szép a mintád!

– Úúú, de lukas vagy!

– Csodálatos vagy!

Körbe is nézett Pál, vajon neki szóltak-e ezek a dicséretek, de úgy látszik igen. Körülötte tarka pulcsik és zoknik lengtek a szárítón. Barátságosan mosolyogtak Pálra. És a zokni magára nézett: hát mit lát? Gyönyörű égszínkék színe van, rajta ezüst szívekkel, és jó fazonú bokazokni. „Hát persze – gondolta – hiszen a portól nem látszott a vágásom, a kosztól a színem és a mintám, de egy mosás is elég volt, hogy szép legyek! Hát ha még meg is varr a Nagymama!” És igen. Nagyi jött és megvarrta. Szépen, fájdalommentesen, és szinte nem is látszik, hogy egykor milyen is volt, amikor Fél-pár Pálnak hívták.

Aztán a nagyi betette egy nagy-nagy dobozba! Tele volt páratlan zoknival. Rögtön talált barátokat Pál…

Végre elérkezett a nagy nap. Nagyi elővette a Páratlan Zoknik Dobozát, és elhatározta, ma megvarrja a jelmezeket. Pál már az összeset ismerte: A sárga kockás, Dani, a piros pöttyös, Éva, a zöld bokazokni, Lili, a kék térdzokni, Attila, a szíves, Anna, a rózsaszín csillogós, Kati. Nagyi mindenkinek varrt egy jelmezt. Dani lett a király, Éva a királyné, Lili az udvarhölgy, Attila az őr, Anna a szakács, Kati a királylány, és Pál pedig a hős lovag.

Elkészültek a jelmezek, megvan a paraván, nagyi készen áll a bábozásra! Felállította a Nagyváros Kisterén a paravánt, és beállt mögé, majd elkiáltotta magát.

– BÁBSZÍNHÁZ! Gyerekek! Bábszínház! – mire odagyűlt sok-sok gyerek.

– Jaj, de izgulok! – suttogta Kati.

– Nyugi, nem lesz semmi baj. Nincs sok dolgunk, csak úgy csinálni, mintha élettelen tárgyak lennénk. – nyugtatta meg Pál.

És elkezdődött az előadás…

A színen Dani, a király, és Éva, a királyné. Aztán Lili, az udvarhölgy, majd megjelenik Attila is. Aztán eltűnik Lili, Attila, és feltűnik Anna. Majd már csak Kati és Dani van a színen. És Dani „eltűnik”, helyére fellép Pál. Majd pár óriás-dínó (sapka), amit Pál legyőz. Majd megjelenik Kati, és megtartják a lakodalmat. Mind a hét zokni a színen van, és hatalmas tapsot kapnak.

Hazamennek, otthon pedig a Báb-dobozban kitárgyalják a bábelőadást.

Nagyi azóta is viszi őket bábozni, és hatalmas tapsot kapnak.

Pál pedig boldog, hogy újra szép, tiszta, és van öt csodálatos barátja. Meg hát… egy szerelme. Zokniszerelme

Loading...