• Termékkategóriák
13 Sze

Dugulás (jelige: ananászoscsirke, 14 éves)

            Jól emlékszem még arra az egy héttel ezelőtti fantasztikus csínyre:

„Prinyó beszáguldott az illemhelységbe, miközben maga után húzta nagy, tölgyfalevelekből ácsolt fejhallgatóját. Erőteljesen bevágta az ajtót, aztán pillanatokon belül megkönnyebbült sóhajra lettünk figyelmesek.

            Tivi bátyómnak két kézzel kellett befognia a számat, hogy visszatarthassa kacagási ingeremet, ami szép teljesítménynek bizonyult kicsiny, fenyőfa szekrénybeli rejtekünkben. Úgy, de úgy nevettem volna! Végre sikeresen megtréfáltuk vén házimanónkat! Tivi ötlete volt, de azért én is minden tőlem telhetőt beleadtam. Az a szép elefánt plüssöm is ráment a gyógyszerre! De megérte! Teljes mértékben.

Sajna nem láthattuk Prinyó ábrázatát, mikor belekortyolt a hashajtós tejbe, de a fantáziánknak hála tökéletesen el tudtuk képzelni azt az „égiek fölötti” látványt!

            Prüszkölve suttogtam testvéremnek:

– Képzeld, csak el, Tivi! Mennyi papír fog így elfogyni!

– Mit elfogyni? Még az újságoknak is „lábuk kél”!…”

            Igen, igen, az olyan vicces volt! Így, hogy eszembe jutott, már boldogan sétáltam hazafelé Apuval az oviból.

            De… Belegondolva… Prinyó még biztos haragos volt a „toalett incidens” miatt, ez engem viszont annyira nem zavart, elvégre Prinyó az mindig csak Prinyó. Tehát mindig megbocsát.

            Hamar hazaérkeztünk. Beköszöntem testvéreimnek, majd a fürdőszobába siettem, kezet mosni.

            Már épp nyitottam volna ki az ajtót, mikor Prinyó hangját hallottam meg:

– Oh! Bocsi, besiettem zuhanyozni egyet, várj egy kicsit!

            Miért ment be pont most?! Már menni akartam játszani! Olyan gonosz a Prinyó…

            Hirtelen hangos kiáltás hallatszódott ki a fürdőszobából.

– „Mi történhetett?” – meredtem magam elé. Óvatosan kinyitottam az ajtót.

            Bepillantottam, de… Se Prinyó, se az a bitang ízléstelen fejhallgatója nem volt sehol.

– Tivi! Tivi! – ugrottam hátra ijedtemben. – Prinyó… Prinyó!!! Prinyó…

– Mi történt vele? – jelent meg mellettem bátyám, aztán, felmérve a helyzetet, folytatta:

– Prinyó… Lecsurgott a fürdőkádban?!.…

– Igen….

– Hugi… Akárhogy is nézem, tennünk kell valamit…

– De mit? Mit kéne tennünk, mikor épp eltűnt a manónk?!!!!

            Eltört bennem a mécses. Bőgni kezdtem.

– Mit tettetek mivel? – Szólalt meg nővérem. Kezében egy hajszárítóval jött hozzánk, úgy siethetett a nagy kiáltás miatt.

– Prinyó!… Prinyó le… – szipogtam két könnycsepp között.

– Áh! Nincs itt semmi, Bea! Nyugodtan mehetsz tovább…izé… segíts kiszedni a fejhallgatót, mert eldugítja a csövet.. azaz mehetsz hajat szárítani! Hehe… – Tivi nem akart bajba kerülni, de úgy látszik ezzel már elkésett, mert Bea lépett egyet a kád felé. Belenézett és hátrafordult:

– Apa!!! Tivi belefojtotta Prinyót a kádba!!! – sipítozott nővérem.

– MI?!!! – rohant ki apu, kezében irományával, amin dolgozni szokott.

– Mit tettetek szerencsétlennel?! Kisfiam, erre még visszatérünk!!!

– De, apa…

– Semmi „de”, Tivadar!

– Prinyó! Prinyó! – sírtam még mindig.

            Hihetetlenül szomorú voltam, ennek a szomorúságomnak a fő okát pedig a tehetetlenség képezte. Elkezdtem egy olyan, bizonyos hangot kiadni magamból, amit egyesek teli torokból üvöltésnek értelmezhettek, de én pontosan tudtam, ez a tehetetlenségem jele.

– Mi ez a hangzavar?!! Itt már nyugodtan szunyókálni sem lehet?! – háborgott az ajtónk előtt Arisztid bácsi, a házmester.

– Elnézést kérünk, de épp…

            Apám mentegetőzését a szintén feltűnő Irma néni és Jolán néni zavarta meg, akiket, bőgésemnek hála, sikeresen idevarázsoltam.

– Nem megmondtam, Jolán, drágám, hogy a Kovácsék verik a gyerekeiket?

– De, Irmám, de!

– Szégyelljék magukat! A mi csendes mindennapjainkat is felborítják, nem csak ennek az ártatlan gyermeknek az életét!

– Szégyelljék magukat, szégyelljék!

– Ezek után biztos kipereljük a maguk „állatias családját” a társasházból!

– Pereljük, mint a pinty, pereljük!

– Nézzék, kedves hölgyeim… ez most nem a legalkalmasabb időpont erre a beszélgetésre…

– Apa! A boszorkányok fekete macskája is megjelent! Temetni fogunk… – Tivi megjegyzése helytálló volt, tényleg leugrott mellénk az ereszről Mánia, Irma néni félszemű macskája. Viszont a temetés miatt, bár nem igen tudtam mit jelent maga a szó, de még jobban kezdtem bőgni.

– Megkezdődött a disznóvágás? – ordított fel nekünk Gáspár bá’ az udvarról. – Csak, mert, Kovács uram, arról volt szó, hogy előre szólnak! Ezt a fenemód nagy udvariatlanságot!

– Pfúj! Itt ugyan le nem vágja a Ribizlit! Gusztustalan! – nyávogott Bea.

– Levágni?… A Ribizli malackát? – erre már úgy ordítottam, hogy azért másnap feljelentést kaptunk a két utcával arrébb lévő cukrászdából.

– Milyen vasalódeszkát ütnek itt? – csoszogott ide még a nagyothalló Gyermesi néni is.

– Nem vasalódeszkát, asszonynéni, hanem malacot!

– Jajj, Gáspár, lelkem! A csirkéből finom húslevest főzök!

            Arisztid bácsi dobbantott egyet, megsokallva a hangzavart:

– Mindig is tudtam, hogy maguknál állatkert van, de ez már mégis csak túlzás! Már sokszor figyelmeztettem magukat, hogy gyereklármával ne zavarják meg a ház csöndjét! Panaszt teszek a feletteseimnél!

– Igen, igen! Per lesz!!! Óriási per!!! Két tanúja már van, Arisztid uram!

– Igen, tanúk, igen!

– Be kell perelni a disznót? Mik ezek, valami új állatjogok? – kiabált fel a  nyugalmazott hentes.

– Jogok? Valaki jogokat emlegetett?!!! –csapódott ki Varsányi ügyvéd ablaka. Kihúzta a füléből a vattát, majd szörnyülködve megjegyezte. – Gyermekvédelmi jogok! Azonnali eljárást kezdeményezünk, emiatt a szegény kislány miatt…

            Hiába kántáltam folyamatosan Prinyó nevét, még senki sem mentette meg. Sőt, velem sem foglalkoztak. Mindenki csak veszekedett, veszekedett és veszekedett.

– Prinyóóóóó!!! Szegény pici Prinyóóó!!!

– Pulyka is van? Lelkeim a kisleány pulykát szeretne? Én szívesen sütök neki pulykát!

– Kovács úr!…

-Tessék?– fordult az alattunk lakó fiatal házaspárhoz apu.

– A lakásunkat elönti a szennyvíz.

– Anu, Anu! Nadon büdi a latás!

– Nyugalom, kicsikém! Apu éppen most szól a bácsinak, aki ki fogja fizetni a károkat…

– Károkat… Fizetni.. – dadogta apu.

– Te, Bea! Apu kezd kiakadni….

– Jajj, ne! – reagált a nővérem Tivire. – Akkor ugrik a jövő havi zsebpénz…

– Prinyóóóóóóó!!!! – bömböltem rendületlenül, de bömbölésem egyre halkabbnak tűnt a nagy ricsajban. Úgyhogy inkább abbahagytam, bele is fáradtam.

– Psszt!

            Hátrafordultam.

– Prinyó?… – a manó egy kézmozdulattal jelezte, hogy maradjak csendben.

            Azt hiszem megértettem, hogy miért. Az ablakpárkányon ülve élvezettel nézte a hatalmas vitatkozó bagázst.

– … nekem olyan, de olyan kapcsolataim vannak!!!

– Arisztid uram, nem lehetne…

– Ne mentegetőzzön! Ide per kell!

– Per, igen, per!

– Anu, anu! Az atu is csinájon pejt!

– Nem drágám… Apu épp…

            A fiatal férfi szinte nekiesett apunak.

– Ezt már csak bíróságon lehet eldönteni! Ott lesznek jogaik! Sok jog!

– He? – bökte meg Tivit Gyermesi néni. – Kisfiam, mit mond az a piszok, Varsányi?! Hej, de utálom annak a képét! Ő nem kap a pulykából!

– Akkor elmehetek, mert nincs disznóvágás?

– Magának úgyse adnánk Ribizlit! Beee! – nyújtotta Gáspár bá’ra a nyelvét Tivi.

– Gyümölcs? Gyümölcsöt szeretnétek a pulykába?

            Csillogó szemekkel meredtem a felbolydult társaságra.  Bezzeg, ha ezt a Zsuzsa néni látná! Az óvónéni nagyon nem szereti, ha hangosak vagyunk. Prinyónak szerencséje volt, ilyen tökéletes lármát csak ritkán lehet hallani. Most már értettem, hogy miért is bújt elő nagysokára lefolyóból.

– Prinyó… Szerinted meddig folytatják még?

– Hm… A ti időtök szerint még úgy két óráig, ha nincsenek zavaró tényezők.

– Milyen „tényezők”?

– Öhm… Mint például…

            Ebben a pillanatban megjelent anyu.

– Üdv itthon… Drágám… – kapcsolt legelőször apu, mikor megpillantotta anyut.

            A nagyon dühös anyut.

– Jó napot kívánok mindenkinek! – szólalt meg anyu. A szemével villámokat szórt, és éreztem, hogy még az a rusnya dög, Mánia is úgy retteg, mintha macskapörköltet terveznének készíteni vacsorára.

– Már a buszmegállótól kedve hallottam a vitájukat! Nem tudom, hogy pontosan mi történt…– folytatta. – ..de arra kérném önöket, hogy sürgősen térjenek vissza otthonukba! Ó, nem, nem Tivadar! Ti itt maradtok!…

            Anyukám ellentmondást nem tűrő szavaira lakótársaink azonnal szétszéledtek. Még a félsüket Gyermesi néni is megértette, ha már hallani nem tudta szegény, hogy nagy baj lehet, mert sietősen elbicegett, miközben azt mormogta: „Akkor majd csak holnap esztek pulykát!”

– Szóval, kedves férjem… Drága leányaim és fiacskám… Mégis mi történt itt?!!!

– Hát… Az úgy volt… – próbálta apu menteni a menthetőt.

– Az úgy volt… Volt úgy… Az…

– Anyu, anyu! – ugrottam a nyakába. – Képzeld! A Prinyó megtanult úszni a kádban! És… igazi mókamester lett! Meg hihetetlenül ügyes a bújócskában!!!

            Anya arca mosolyra derült.

– Oh? Tényleg? Ez nagyszerű! Nem is tudtam, hogy a házimanók tudnak úszni, vagy bújócskázni…

– Prinyó él?!!! – Kiáltottak fel testvéreim.

– Már miért ne élnék? Az öreg Révfavári Seszterce Bükklaki Prinyót nem lehet csak úgy „hipp-hopp” eltűntetni – közölte a manó magától értetődő természetességgel. –  De… Szegény fejhallgatómról kiderült, hogy úszásképtelen.

– Már megint csak a baj van veletek! – nevetett ránk anyu.

– Velünk mindig! – nyomott anyu homlokára apu egy puszit.

– Inkább csak a Tivi-vel!

– Nem is igaz! Bea csinált mindent!!!

– Persze, persze… Na, most inkább hadd menjek beljebb ezzel a két nagy csomaggal!  Finomságokat hoztam ám!

– Juhhé! – ujjongtunk.

– Szóval a hűtőbe kell…

            Hirtelen elhallgatott.

– Mi… történt.. szívem?

– János…. Miért úszik vízben a lakás?!!!!!!!!

            Így történt, hogy a családommal szombati napunkat lakástakarítással töltöttük az eszméletlenül meleg, nyári hőségben. Ja és… Kihívtunk egy vízvezetékszerelőt is a dugulást elhárítani. A mesterember sikeresen megmentett minket a további szenvedésektől, sőt, még Prinyó fejhallgatóját is sikerült kihalásznia a lefolyóból. Mármint azt, ami maradt belőle.

Loading...