• Termékkategóriák
19 aug

A pink ruha (jelige: Violetstellike, 15 éves)

Valaki szólongat. Valaki a nevemet ismételgeti. Mintha meg sem hallanám. Nem reagálok. Egyre csak az utcát lesem az ablakból. Már egy órája várok.
Nem fog eljönni – visszhangzottak testvérem szavai a fejemben. Ezt tizenöt perccel ezelőtt mondta a telefonba.
Egy órája el kellett volna indulnunk. Itt kéne már lennie–sőt, már a buliban kellene lennünk. Az én bulimban, amit a legtökéletesebb születésnapi ajándéknak gondoltam a szüleim részéről. Most mégis úgy tűnik, nem lesz belőle semmi.
Visszasétáltam a fürdőbe, hogy vessek egy pillantást magamra. Egy kócos, barna hajú lány nézett vissza rám, szomorú, zöld szemekkel, sírásra görbülő szájjal. Egy lány, akit cserbenhagytak. Meg itt ez a ruha… az ő ajándéka. Lenge, pink színű. Sötétrózsaszín rúzsom és fekete szemhéjtussal kihúzott szemem tökéletesen passzolt hozzá.
Megeredtek a könnyeim. Tökéletesre sikerült tusvonalam az arcomon talált új helyet magának. Groteszk látványt nyújtottam.
Lerogytam a kád szélére. A pink ruha alja elszakadt. A földszinten megcsörrent a telefonom. Remény szikrája gyúlt bennem. Lefutottam, és felvettem.
-Valter!- szóltam bele hevesen dobogó szívvel.
-Zsanina, hol vagy? – A vonal túloldalán nem az ő hangja szólalt meg, hanem a legjobb barátnőmé. Újra sírni kezdtem.
-Dona! – zokogtam a készülékbe. – Hol van? Ő hol van?!
-Kiről beszélsz? Mi van veled, Zsani?! Mi a fene folyik itt?!
A szavai mintha el sem jutottak volna hozzám. A tekintetem újra az utcára néző ablak felé vándorolt.
Egy kocsi parkolt a házunk előtt. Tűzpiros Suzuki. Az Ő kocsija!
Becsatoltam ezüst topánkám pántját, a kezembe vettem borítéktáskámat, és kirohantam. A látvány a szívembe mart.
A kocsiból egy lány szállt ki. Egy lány, aki a megszólalásig hasonlított rám. Az ikertestvérem, Melánia. Lefagytam. Nem létezik, hogy… Ugye nem?!
Lehúzták az autó anyósülés felőli ablakát. Valter hajolt ki rajta, testét a vezetőüléshez tartozó biztonsági öv tartotta fogva. Szmokingot viselt, tejföl szőke haja borzas volt. Még ebben a helyzetben is megigézett a látvány.
-Zsanina!
Sokkot kaptam. Melániát szólította a nevemen. Testvérem készségesen vissza is fordult felé.
-Remélem, tetszett a film.
-De mennyire! Főleg, hogy veled nézhettem meg! – Visszahajolt, és megcsókolta Őt. – Köszönöm! Fantasztikus szülinap volt.
-Biztosan nem baj, hogy leléptünk a buliból?
A lány felnevetett.
-Dehogy!
Még egy csókot dobott felé, aztán a fiú elhajtott.
Melánia a ház felé indult. Alig, hogy felnézett, és találkozott a pillantásunk, szinte lebénult. Mintha nem is lélegzett volna.
-Zsanina… – Ennyi. Csak ennyit bírt kinyögni.
Tetőtől talpig végigmértem. Szó szerint úgy nézett ki, mint a tükörképem: lenge, pink színű ruha, sötétrózsaszín rúzs, fekete tus. A ruha fazonja kissé eltért az enyémtől, és kócos hajam, valamint szétfojt fekete tusom helyett neki hibátlan volt a sminkje és kontyba fogott haja is. Az a ruha… Pink színű ruha. Még a szemünk és hajunk színű sem hasonlított soha ennyire, mint most.
A szemeimet újra ellepték a könnyek. Eljátszott engem. Átvette a helyemet, hogy megszerezze a pasimat, aki mindvégig azt hitte, én voltam vele. És még a legjobb barátnőmnek is csak akkor tűnt fel, hogy nem én bulizom mindenkivel, aki fontos a számomra, hanem a testvérem, amikor felhívott. Csak tudnám, miért Dona volt az egyetlen, aki megsejtette.
Melánia kiemelt valamit a táskájából, és felém nyújtotta.
-Ne aggódj, nem szándékozom megtartani, elvégre ez a születésnapi ajándékod Valtertől.
Felnyitottam a doboz tetejét. Egy gyűrű volt benne, Zs+V=♥ felirattal. Nem volt képem eltenni, holott tényleg az én ajándékom volt. Ahogy egy mozizás is, amit már nem kaphatok vissza.
-Mondd meg Valternek, hogy a Zs-t cserélje ki M-re.
Ahogy visszaértünk a házba, felhívtam a barátomat. Rá sem bírtam nézni Melániára. Főleg nem arra a pink színű ruhára, ami rajtam volt. Zokogva mondtam el neki, mi történt ma este. A tizennyolcadik születésnapomon…

Egy héttel később Melánia és Valter már szerelmespárként járkált az iskolában, az utcákon – tulajdonképpen mindenhol, ahol csak együtt lehettek. Dona, legjobb barátnőhöz híven, ha csak meglátja őket, ellenségesen méregeti testvéremet. Én azonban már nem gyűlölöm. Az ugyan erős kijelentés lenne, hogy megbocsátottam, de már újra beszélünk egymással.
A gyűrű azóta Melániáé. Természetesen M+V=♥ gravírozással.
A pink ruhám pedig a szemetesben lapul… A pink ruha, ami egy szerelem története lehetett volna.

Loading...